5. fejezet Van amikor a legjobb barátok is felhúznak

Hablaty idegesen ült a kunyhójában, és a térképét bújta. Fogatlan kint játszott Viharbogárral, Astrid pedig szintén a térképet tanulmányozta és próbálta megnyugtatni Hablatyot. A fiú hihetetlenül dühös volt magára, hogy nem kapták el Dagurt, pedig most tényleg nagyon egyedül volt. Csak azok a nyilak. Azok álltak az útjukba.
-Nyugodj meg Hablaty. Nem a te hibád volt. -próbálta továbbra is megnyugtatni Astrid Hablatyot, kisebb nagyobb sikerrel.
-Azok a nyilak! Ha azok nincsenek, elfogjuk Dagurt! Miért nem gondoltam erre! -a fiú az összeomlás szintjén volt. Egyáltalán nem tudott megnyugodni, még akkor sem, ha tudta, hogy ezt most végképp nem rajta múlott. Csakis magára tudott haragudni, de nem értette miért.
-Astrid. Mondj meg nekem egy valamit. Miért van az, hogy csak magamra tudok haragudni, amikor ez most tényleg nem rajtam múlott?
-Ilyen a főnökök élete. -szögezte le Astrid.
-Nem érzem magam igazán főnöknek...Főleg akkor nem, ha Takonypócnak kell parancsolnom. -motyogta a fiú. -Az olyan mintha meg sem hallana.
-Idővel ez is meg fog változni. Amikor rájön majd VÉGRE, hogy itt te vagy a főnök, és, hogy neki is te parancsolsz, mert különben káosz lesz, akkor hidd el, hogy meg fognak változni a dolgok.
-Hihetetlen, hogy mindig tudsz bátorítóan beszélni! -kuncogott Hablaty.
-Ez az én dolgom. -tette hozzá Astrid. Ő is elnevette magát. Egy pár percig csak nevettek, majd Hablaty visszatért a térképhez.
-Mi van ha... -kezdte a fiú, de Astrid elvette előle a térképet. -Hé!
-Hablaty! Attól, hogy főnök vagy nem kell olyannak lenned mint az apád! Túl sokat dolgozol! Pihenj egy kicsit, és szándd ezt az estét a barátaidra. -javasolta a lány, és bátorítóan nézett Hablatyra. A fiú megeresztett egy halvány mosolyt, és bólogatott.
-Rendben, de akkor találj ki valamit
Astrid gondolkodott egy pár percig, de hirtelen nem jutott az eszébe semmi. Majd megint egy pár perc múlva felcsillant a szeme és kiment Viharbogárért. Hablaty is felpattant Fogatlanra és mindketten lerepültek a klubház elé. Ott volt már Hanga és Halvér.
-Az ikrek? És Takonypóc? -kérdezte Hablaty lényegre törően. Halvér szólalt meg.
-Le tudtuk őket állítani, viszont most mindannyian a kunyhójukban ülnek, nem tudom miért.
-Remek! -kiáltott fel Hablaty és már indult volna Fogatlanhoz, amikor Astrid megragadta a csuklóját.
-Hablaty, ígértél nekem valamit! -szólt a lány. Hablaty visszafordult, és inkább leült az asztalhoz. Beletúrt a hajába és a többiekhez szólt.
-Na, Hanga még mindig nem válaszoltál egy kérdésemre. Hogy kerültetek ide ilyen gyorsan?
-Hamarabb indultunk ennyi az egész. Azt írtam Halvérnek, hogy csak holnap érkezem, de már egyszerűen nem bírtam magammal, így Astridnak is üzentek rémpostával, hogy várhatólag már ma reggel itt leszek.
-Hihetetlen, hogy ti lányok ennyire ki tudtok mindent beszélni egymás között! -kiáltott fel Hablaty. Mindenki nevetett egy jót.
-Na és Halvér? Mióta levelezgettek? -kérdezte most Astrid. Halvér várt egy pillanatot, majd felelt.
-Nagyjából három hónapja, ha ezt a rengeteg levélből nem tudtátok lekövetkeztetni.
-Nekem is lenne egy kérdésem Hablaty. -mondta váratlanul Hanga. Astrid mintha sejtette volna mit akar kérdezni a lány. Hevesen bólogatott, és olyan arcot vágott, mintha nagyon nem akarná, hogy ezt a kérdést feltegyék Hablatynak. -Ti Astriddal... -kezdett bele a lány és mivel látta, hogy Hablatynak fogalma sincs mit akar kérdezni folytatta. -öhm... -Astrid továbbra is hevesen bólogatott. -Mindegy...
-Mondd csak el Hanga! Barátok vagyunk, nekünk mindent elmondhatsz! -erősködött Hablaty.
-Nem olyan fontos Hablaty. Félek, hogy megsértelek.
-Nem fogsz! Ha meg igen, majd Astrid lenyugtat. Ő ért ehhez.
-Rendben. Ti most Astriddal együtt vagytok? Ennyi kész ezt akartam kérdezni.
Hablaty majdnem hátraesett a székével. Elkerekedett a szeme, és elvörösödött. Tudta, hogy nagyon rosszul hazudik és, hogy ha most hazudna, akkor Hanga dühös lenne rá, de ha meg igazat mond, akkor ő lesz nagyon kellemetlen helyzetben.
-Az az igazság, hogy nem tudom. Hivatalosan nem az biztos. Köztünk szólva nem tudom és sose fogom igazán tudni.
-Hű. Ez elég őszintének tűnt Hablaty...Én akkor nem is zavarlak titeket tovább... -mondta Hanga és mielőtt Hablaty utána kiálthatott volna, Halvérrel együtt eltűnt.

-Hát ez szörnyű volt. -jelentette ki Hablaty, amikor felérték a kunyhójába. Hablaty lefeküdt az ágyára, Astrid pedig leült az asztalhoz. -Máskor szólj rám, hogy inkább én találják ki valamit.
-Utálom, amikor Hanga ilyen kíváncsiskodó. Amikor kimentünk az erdőbe, akkor is ezzel nyaggatott. Szerintem amint eszébe jutott, hogy egyáltalán nem tudsz hazudni, rögtön meg akarta ezt kérdezni. -jegyezte meg Astrid és hátradőlt a széken. -Szörnyen őszinte vagy Hablaty és néha, emiatt kerülsz ilyen helyzetekbe.
-Kösz az újabb hízelgést! -mondta Hablaty. -Ma nagyon vicces kedvedben vagy.
-Pedig ez a nap nem volt valami vicces.
-Szerintem jobb, ha nem emlegetjük ezt a napot többet.
-Teljes mértékben egyetértek! -kiáltotta Astrid. -Reggel hatkor találkozó a klubházban. Van egy pár elintézni valónk!
-Ott leszek! Jó éjt Astrid!
-Neked is Hablaty! -kiáltott vissza a lány, majd eltűnt. Hablaty megsimogatta Fogatlan fejét, és neki is jó éjszakát kívánt. Lehunyta a szemét, elfordult jobbra és pár perc alatt el is aludt.